Társadalmi felelősségvállalás 2020-ban

„Amikor kedvességgel és szeretettel fordulunk mások felé – még ha nagyon finoman is -, az emberek továbbadják, és a kedvesség és a szeretet szétárad, mindenki örömére. Ezt tesszük mi emberek, képesek vagyunk szeretetet sugározni. És amikor így teszünk, érezzük a jótett hatását. Egy kicsit magasabbra emeljük a fejünket, és a szívünk csordultig telik szeretettel.” Julian […]

Idén is figyelmet fordítunk a társadalmi felelősségvállalásra

adományozás

  „ A szeretet nem törli el a múltat, de mássá teszi a jövőt. ” Gary Chapman   Mi, a KVANT Kft. – EHRLE Hungária-nál évek óta kiemelt figyelmet szentelünk, hogy támogassuk a rászoruló szervezeteket. Örömmel mondhatjuk, hogy a 2019-es évben, ahogy ezt az elmúlt időszakban is megtehettük, lehetőségünk van ismét segíteni.   Megosztva egy kis belső […]

Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást

adomány_ehrle_segítseg

  A lehetőség kötelez. Mi, a KVANT Kft. – EHRLE Hungária-nál hosszú ideje így gondoljuk ezt, s évek óta kiemelt figyelmet szentelünk a társadalmi felelősségvállalásnak. Ezért – mivel az elmúlt évi gazdálkodási eredményünk ezt lehetővé tette – kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk az erre rászorulókon.    2018 végén 500.000 Ft adománnyal támogattuk a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért […]