Mert mi értékeljük ügyfeleinket

 

Ügyfélbarát cég a Kvant Kft. – EHRLE Hungária

Számunkra mindig is fontos volt ügyfeleink maximális kiszolgálása, melyet az idei évben, azaz 2020-ban is így kívánunk folytatni.

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy elmondhatjuk, a Kvant Kft.- EHRLE Hungária csapata megkapta az ICERTIAS – International Certification Association GmbH – „ügyfélbarát cég” elismerését.

 

 

A svájci ICERTIAS – Business Cooperation Agreement szervezet fontosnak tartja a magas minőség fenntartását vevő és értékesítő között. Ebből kifolyólag kizárólag olyan vállalatok csatlakozhatnak a programhoz, akik megfelelnek a tanúsítási eljárás során támasztott számos követelménynek.

 

Ahogy a felhívásban is szerepel „Because It’s You We Care About” vagyis “mert mi értékeljük ügyfeleinket” szemlélteti a program fő szempontját és kiemelkedő fontosságát.

 

Köszönjük az elismerést és köszönjük Partnereinknek az eredményes közös munkát!

 

Ezt látta már?

Nagy megtiszteltetés cégünk számára, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk 2015 óta folyamatosan. A részletekről itt olvashat.

 

ISO 9001 tanúsítvány

Elégedett vevőket szeretnénk, ezért törekszünk arra, hogy az elérhető legmagasabb minőséget nyújtsuk!

 

A KVANT Kft.EHRLE Hungária megalapítása óta célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk, és minőségi szolgáltatásokat nyújtsunk, melynek eredményeként szerte az országban műszakilag- és pénzügyileg sikeres EHRLE autómosók jöjjenek létre.

 

Annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjunk ezen elvek mentén dolgozni, már 2011-ben bevezettük cégünknél az ISO minőségirányítási rendszert, melynek keretében kiemelt figyelmet fordítunk a vevői visszajelzésekre, az ügyfeleink széleskörű és precíz tájékoztatására, munkatársaink szakmai továbbképzésére, illetve folyamataink szabályozására.

 

Nagy örömünkre 2019-ben is sikeresen zárult a megújult, kibővített ISO 9001:2015 szabvány szerinti felügyeleti audit.

 

Jelentkezzen a 2 hetente megrendezésre kerülő EHRLE Akadémia időpontok valamelyikére, ahol további információkat gyűjthet cégünkről, valamint az általunk forgalmazott EHRLE technológiáról.

 

Továbbra is a pénzügyileg legstabilabb cégek között a KVANT Kft. – EHRLE Hungária!

 

Már 2015 óta rendelkezünk Bisnode tanúsítvánnyal, de 2019-ben először kaptunk “TRIPLA A GOLD” minősítést!

Köszönjük Bisnode Magyarország!

 

A Bisnode nemzetközi cégminősítő minden vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát minősíti egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján. Így került kiválasztásra cégünk, a KVANT Kft. – EHRLE Hungária is, mint a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike.

 

Ez alapján vállalkozásunk a magyar cégek azon kis százalékába tartozik, akik pénzügyileg a legszilárdabb lábakon állnak. Vagyis rendelkeznek valamilyen Bisnode tanúsítvánnyal. Ezen belül is abba 0,63%-ba, akik a legmagasabb elérhető, ‘tripla A’ tanúsítvánnyal rendelkeznek.

 

Nagy megtiszteltetés cégünk számára, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk 2015 óta folyamatosan. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a piacon tisztességesen járjunk el! Ezért is fontos számunkra, hogy egy külső szakértő is megerősítette, hogy cégünk fizetésképtelenségi valószínűsége kiemelkedően alacsony.

 

Hisszük, hogy a Bisnode tanúsítvány segítségével ügyfeleink, szállítóink, munkavállalóink felé is tovább fokozzuk azt a bizalmat, mely egyre fontosabb a hosszú távú, stabil üzleti kapcsolatokban. Az, hogy a Bisnode független szakértőként ismerte el cégünk stabilitását, azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy jó úton járunk cégünk építésében.

 

Mivel vállalkozásunk minősítése szigorúan szakmai szempontok alapján történt, és arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet, így a Bisnode tanúsítvány valóban pozitívan különbözteti meg cégünket a piacon.