Társadalmi felelősségvállalás 2020-ban

Amikor kedvességgel és szeretettel fordulunk mások felé – még ha nagyon finoman is -, az emberek továbbadják, és a kedvesség és a szeretet szétárad, mindenki örömére. Ezt tesszük mi emberek, képesek vagyunk szeretetet sugározni. És amikor így teszünk, érezzük a jótett hatását. Egy kicsit magasabbra emeljük a fejünket, és a szívünk csordultig telik szeretettel.Julian Brass

 

A lehetőség kötelez.

Mi, a KVANT Kft.-EHRLE Hungária-nál hosszú ideje így gondoljuk ezt. Az idei év nem volt könnyű időszak, váratlan események, és megoldandó helyzetek elé állított mindenkit. Mindezek ellenére az évi gazdálkodási eredményünk lehetővé tette, hogy segítsünk az erre rászorulókon. 

2020 év végén 500.000 Ft adománnyal támogatjuk a Bethesda Kórház Alapítványt, 500.000 Ft -al az Országos Mentőszolgálat Alapítványt és nem utolsó sorban 100.000 Ft-al a Országos Egyesület A Mosolyért Közhasznú Egyesület.

 

Úgy gondoljuk jó helyre kerülnek a fenti összegek, hiszen nap, mint nap életeket mentenek és gyógyítanak. Különösen a mostani élethelyzetben. Az intézmények valamennyi dolgozójának kitartó és felelősségteljes munkájához sok erőt, jó egészséget kívánunk, s kérjük őrizzék meg a gyógyítás iránti mindenek feletti elkötelezettségüket!

 

Köszönjük valamennyi partnerünknek, hogy vásárlásaikkal lehetővé tették számunkra, hogy adni tudjunk!

Jó egészséget kívánunk!

 

karcmentes technológia

De mégis mitől lesz tiszta, és ápolt az autó?

 

Az önkiszolgáló autómosók különböző technológiákat alkalmaznak, és különféle szlogenekkel csábítják az autótulajdonosokat, hogy náluk mossák le koszos gépjárműveiket. Találkozhattunk már olyan hirdetéssel, ami extra, sőt színes habot, átlagon felüli nyomást, nanotechnológiát, vagy karcmentes megoldást kínál.

De mégis mitől lesz tiszta, és ápolt az autó? Mi tesz egy eljárást valóban karcmentessé? A következő sorokban erre adunk választ, és iránymutatást.

 

A tisztítás alapvető tényezői

Leegyszerűsítve, ezek a paraméterek garantálják az autó tisztaságát:
– víznyomás,
– vízhőmérséklet,
– tisztítószer vegyi hatása,
– tisztítószer mechanikai hatása.

 

A víznyomás önkiszolgáló üzemmódban behatárolt paraméter, jellemzően 80 – 140 bar. A tisztítóhatást illetően mindig a vízszállítással (térfogatáram) együtt értékelendő, amely általában 8-14 l/perc. Porsampont alkalmazó technológiáknál általában alacsonyabb, folyékony sampon használatakor többnyire magasabb érték.

 

A vízhőmérséklet nagyon fontos kérdés. A piacon található mosóberendezések közül soknál jelentős probléma, hogy maximális kihasználtságnál (valamennyi mosóállás egyidejűleg, tartósan üzemben van) nem képesek a tökéletes tisztításhoz szükséges elegendő forró vizet előállítani. Hideg vízzel pedig hatékonyan autót mosni nem lehet. A tisztítandó felületen el kell érni min. 40 C˚-ot, melyhez a környezeti hőfoktól függően, 50-60 ˚C-os mosóvíz hőmérséklet szükséges. Az EHRLE berendezéseknél ez nem lehet probléma, a hatékony és magas teljesítményű fűtőberendezéseknek köszönhetően.

 

A vegyi hatás tekintetében az egyes technológiák esetében jelentős különbségek tapasztalhatók. Hasonlóan a háztartási mosóporokhoz, itt is jelentős eltérések vannak a szennyoldásban, a tisztítás hatékonyságában, illetve a másodlagos jellemzőkben, mint például az illat, vagy a habképzés.

 

Jellegükből adódóan a folyékony vegyszereknek nincs mechanikai hatása, ilyen csak a porvegyszerek esetében képzelhető el. Ezért tapasztaljuk azt, hogy egy folyékony samponnál a bogároldó program használata majdnem mindig szükséges, míg az EHRLE Power Pearls Micropowder késleltetett oldódású, lágy mikrószemcséi bogároldó program nélkül is hatékonyan távolítják el az ilyen szennyeződés maradványokat is.

Az EHRLE porsamponnal ellentétben egyes porvegyszerek azonban abrazív (koptató) tulajdonságokat mutatnak, abból adódóan, hogy vízben nem oldható, kemény (homokszerű) mikrószemcséket alkalmaznak.

 

KARCMENTES TECHNOLÓGIA

Két fontos jellemzője van:

Kefe (szivacs) használata nélkül, kizárólag a vegyszeres,- forró,- magasnyomású vízsugár alkalmazásával is hatékonyan tisztít
– a lakkfelületnél lágyabb, vízben oldódó mikroszemcséket alkalmaz, melyek milliónyi apró szivacsgömbként, pórusmélységig megtisztítják a felületet, majd feloldódnak, mindennemű koptató hatás nélkül.

 

Mit kell tudni a habkefe használatáról?

 

Az EHRLE mosóknál található kefék természetes szőrből készülnek, melyeket a használat során bőséges mennyiségű samponos víz öblít, így megóvják az autók fényezését.

Az alkalmazott porsampon: Az EHRLE PowerPearl Micropulver késleltetett oldódású, elasztikus mikroszemcséivel – melyek milliónyi apró szivacsgömbként hatnak – a lágyított forró vízzel együtt pórusmélységig megtisztítják a gépjármű felületét.

 

A magasnyomású vízsugarat egy speciális, kopásálló, kerámia fúvókán keresztül juttatjuk a felületre. A sugárkép optimális nyílásszögű, s „borotvapengeként” működve leborotválja a szennyeződést.

 

A speciális fúvókának, illetve a mikroszemcséknek köszönhetően a tisztítószer bármely irányban és bárhol tökéletes tisztítóhatást fejt ki, szemben a legtöbb konkurens önkiszolgáló autómosó technológiával, melyeknél előírt az alulról felfelé irányuló tisztítás, elkerülendő a száradás után a járművek oldalán tapasztalható függőleges irányú csíkokat.

 

Az általunk kínált technológiával, az igazán hatékony önkiszolgáló járműmosás bárki által, a tisztítás irányától függetlenül, könnyedén elvégezhető. A mosási utasítás és a tisztítási eljárások alapos tanulmányozása sem szükséges, egyszerűen és gyorsan, tökéletes tisztaság érhető el, a lakkfelület bárminemű károsodása nélkül. A tiszta jármű okozta élményt a felület kellemesen friss illata is fokozza.

 

Ezen tényezők együttesen garantálják, hogy az autó valóban karcmentes és tiszta lesz!

 

Kattintson és nézze meg hol találhat EHRLE önkiszolgáló autómosót!

 

EHRLE AKADÉMIA

 

Szívesen nyitna egy önkiszolgáló autómosót? Van is egy kiszemelt területe? Tegye meg az első lépést, regisztráljon díjmentes előadásunkra, ahol tapasztalt kollégánk megismerteti a lehetőségekkel.

KÉRJEN VISSZAHÍVÁST

 

Személyes konzultációt szeretne? Nem probléma? Kérjen visszahívást, és kollégánk egyeztet Önnel egy időpontot!

 

Gyermekmentő adomány

Mert adni jó

Mindig is fontosnak tartottuk a társadalmi felelősségvállalást.

Pár nappal ezelőtt, 2020. augusztus 7-én a KVANT Kft. értékesítési vezetője, Kádas Tamás adta át az új magasnyomású tisztítóberendezésünket a Józsefvárosi mentőállomáson. A szolgálatos dolgozóknak meg is örökítették a pillanatot, amit a közösségi csatornákon is közzétettek.

Reméljük, hogy ezzel a mobil mosóberendezéssel hozzá tudunk járulni a munkájukhoz. Így tiszta autóval járhatják az utakat!

Örülünk, hogy segíthettünk! Jó egészséget és kitartást kívánunk nekik!

Mert mi értékeljük ügyfeleinket

 

Ügyfélbarát cég a Kvant Kft. – EHRLE Hungária

Számunkra mindig is fontos volt ügyfeleink maximális kiszolgálása, melyet az idei évben, azaz 2020-ban is így kívánunk folytatni.

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy elmondhatjuk, a Kvant Kft.- EHRLE Hungária csapata megkapta az ICERTIAS – International Certification Association GmbH – „ügyfélbarát cég” elismerését.

 

 

A svájci ICERTIAS – Business Cooperation Agreement szervezet fontosnak tartja a magas minőség fenntartását vevő és értékesítő között. Ebből kifolyólag kizárólag olyan vállalatok csatlakozhatnak a programhoz, akik megfelelnek a tanúsítási eljárás során támasztott számos követelménynek.

 

Ahogy a felhívásban is szerepel „Because It’s You We Care About” vagyis “mert mi értékeljük ügyfeleinket” szemlélteti a program fő szempontját és kiemelkedő fontosságát.

 

Köszönjük az elismerést és köszönjük Partnereinknek az eredményes közös munkát!

 

Ezt látta már?

Nagy megtiszteltetés cégünk számára, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk 2015 óta folyamatosan. A részletekről itt olvashat.

 

Idén is figyelmet fordítunk a társadalmi felelősségvállalásra

 

„ A szeretet nem törli el a múltat, de mássá teszi a jövőt. ” Gary Chapman

 

Mi, a KVANT Kft. – EHRLE Hungária-nál évek óta kiemelt figyelmet szentelünk, hogy támogassuk a rászoruló szervezeteket. Örömmel mondhatjuk, hogy a 2019-es évben, ahogy ezt az elmúlt időszakban is megtehettük, lehetőségünk van ismét segíteni.

 

Megosztva egy kis belső műhely titkot, év végéhez közeledve közösen összegyűlve felkeressük, hogy hol van a legnagyobb szükség az adományra. Sajnos a lista hosszú és számtalan hely lenne, ilyenkor mindig figyelembe vesszük, hol tudunk a legtöbbet segíteni.

 

2019 végén 500.000 Ft adománnyal támogatjuk a Bethesda Kórház Alapítványt, 500.000 Ft -al az Országos Mentőszolgálat Alapítványt és nem utolsó sorban szintén 500.000 Ft-al a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványt.

 

Úgy gondoljuk jó helyre kerülnek a fenti összegek, hiszen nap, mint nap életeket mentenek és gyógyítanak.

 

Az intézmények valamennyi dolgozójának kitartó és felelősségteljes munkájához sok erőt, jó egészséget kívánunk, s kérjük őrizzék meg a gyógyítás iránti mindenek feletti elkötelezettségüket!

 

Hálásak vagyunk, hogy segíteni tudunk!

 

Köszönjük valamennyi partnerünknek, hogy vásárlásaikkal lehetővé tették számunkra, hogy adni tudjunk!

 

Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást

 

A lehetőség kötelez.

Mi, a KVANT Kft. EHRLE Hungária-nál hosszú ideje így gondoljuk ezt, s évek óta kiemelt figyelmet szentelünk a társadalmi felelősségvállalásnak. Ezért – mivel az elmúlt évi gazdálkodási eredményünk ezt lehetővé tette – kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk az erre rászorulókon. 

 

2018 végén 500.000 Ft adománnyal támogattuk a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványt, valamint további 500.000 Ft-tal a Bethesda Kórház Alapítványt. Az intézmények valamennyi dolgozójának áldozatos munkájához jó erőt, egészséget kívánunk, s kérjük őrizzék meg a gyógyítás iránti mindenek feletti elkötelezettségüket.

 

Egyúttal hálásan köszönjük valamennyi partnerünknek, hogy vásárlásaikkal lehetővé tették számunkra, hogy segítsünk!