Önkiszolgáló autómosó fejlesztése

Sopron – Teddy mosó 2.0

Lássuk mi történik, olyankor, amikor egy autómosó jó területen nyit meg, és a kezdeti várakozásoknál is nagyobb árbevételt kezd termelni.

Jelen esetben nézzük a soproni EHRLE önkiszolgáló autómosót, amely 2019. májusában nyitott meg. Már a megnyitási utáni első hónapban látszódott, hogy a soproniak pozitívan fogadják az új EHRLE autómosót.

Látva a kiemelkedő forgalmi adatokat, a számos vevői pozitív visszajelzést, 2020. év végére a tulajdonos úgy döntött, hogy belevág az autómosó további fejlesztésébe. A mosó 2 további mosóállással való kibővítésének szükségességét szakértő kollégánk is megerősítette az elemzett adatok alapján, melyet helyszíni szemlével egészített ki.

Az építési munkák már javában megkezdődtek, az új berendezés gyártása már javában folyik a német gyárban. A cél, hogy már az idei nyáron az új két mosóállás is az ügyfelek rendelkezésére álljon!

 

Eljátszott a gondolattal, hogy Ön is bővítené saját EHLE autómosóját?

Lehet nem érdemes megállni 2-4 állás megnyitása után. Érdemes-e további fejlesztésben gondolkodni? Ha jól megy az autómosó, az azt jelenti, hogy népszerű az ügyfelek között. Ezt a pozíciót hosszú távon is meg kell őrizni!

És Önnek? Van lehetősége tovább fejlődni? Esetleg technológia csere előtt áll? Részletekért keresse fel kapcsolattartóját, vagy írjon nekünk!

 

 

Véget ért az őszi Road Show

Ismét új élményekkel gazdagodtunk!

 

2020. szeptember 17-én indult útjára az őszi EHRLE Road Show.

5 helyszínen jártunk, Mátészalkán, Kaposváron, Pomázon, Hódmezővásárhelyen és Győrben.

 

Rengeteg impulzus ért minket is, jó volt új emberekkel találkozni, és beszélgetni a terveikről. Ezért szeretjük csinálni, hiszen itt nem pusztán értékesítésről van szó, hanem egy hosszú távú, bizalmon alapuló kapcsolat kiépítéséről.

Mi ezt kívánjuk a jövőben is folytatni!

 

1.Mátészalka

2.Kaposvár

 

3.Budapest Pomáz

 

 

4.Hódmezővásárhely

 

5.Győr

 

További híreket, képeket találhat a közösségi média csatornáinkon.

 

facebook.com/ehrleautomoso

instagram.com/ehrlebykvant/

 

Szívesen részt venne egy Akadémia előadáson?

Szeretne többet megtudni az önkiszolgáló autómosó beruházásról? Jöjjön el az EHRLE Akadémia tájékoztató előadásunkra, és tudjon meg minden részletet!

Az EHRLE Akadémia programot azért hoztuk létre, hogy egy bővebb és részletesebb betekintést nyújtsunk azoknak, akik érdeklődnek az önkiszolgáló autómosó beruházás iránt. Az előadás során lehetőségük nyílik feltenni kérdéseiket.

Kattintson és regisztráljon!

Javában zajlik az őszi Road Show

Tart az őszi rendezvényünk!

 

2020. szeptember 17-én elstartolt az EHRLE Road Show!

 

Bevalljuk, nagyon izgultunk az elején, hiszen nem tudtuk mire számítsunk a jelenlegi bizonytalan helyzet miatt, de már az első állomást követően azt érezzük, hogy megéri. Sok vállalkozó szellemű, céltudatos ügyféllel ismerkedhettünk meg, akik tudják, hogy mit akarnak, csak az útban kellett egy kis íránymutatást adnunk.

 

Az előadás kapcsán lehetőség van bepillantást nyerni az EHRLE működésébe, és megismerni a mi küldetésünket. Ezen felül minden állomáson a mosótulajdonos is elmeséli tapasztalatait, és megosztja azokat az élményeket, amiket az elindulás során átélt.

 

A bemutatkozó előadást követően kint folytatódik a rendezvény, a résztvevők belülről is szemügyre vehetik az EHRLE berendezéseket. Nincs semmi titok, mindent meg lehet nézni.

 

Rengeteg impulzus ér minket is, jó új emberekkel találkozni , és beszélgetni a terveikről. Ezért szeretjük csinálni, hiszen itt nem pusztán értékesítésről van szó, hanem egy hosszú távú kapcsolat kiépítéséről, ami bizalmon alapul. Mi ezt kívánjuk a jövőben is folytatni!

 

Lemaradt? Visszanézheti!

 

Keresse fel facebook vagy instagram oldalunkat, ahol közzétettük a fontosabb pillanatokat. Várjuk szeretettel az EHRLE Road Show további állomásain!

 

 

 

facebook.com/ehrleautomoso

instagram.com/ehrlebykvant/

A következő állomásokra még lehet jelentkezni:

Hódmezővásárhely – 2020.10.08.

Győr – 2020.10.15.

COVID intézkedések: A rendezvényeinken maximális figyelmet fordítunk a higiéniára és a járványügyi ajánlások betartására! A COVID fertőzés elkerülése érdekében a Road Show ideje alatt az alábbi intézkedéseket vezettük be:

  • A maszk viselése kötelező, melyet természetesen mindenkinek biztosítunk.
  • Kézfertőtlenítőt helyezünk ki minden rendezvényteremben, emellett takarító személyzet rendelkezésre állásával biztosítjuk a folyamatos fertőtlenítést.
  • A 1,5 méteres távolság betartását a székek megfelelő távolságban való elhelyezésével biztosítjuk.

Kérjük a fent említett előírások betartását!

A kellemetlenségek elkerülése végett, amennyiben nem szeretne eleget tenni a felsorolt pontoknak, javasoljuk, egyeztessen időpontot értékesítő kollégáinkkal egy személyes konzultációra, ahol átbeszélhetik felmerülő kérdéseit.

Célunk ezekkel az intézkedésekkel, hogy megőrizzük az Ön és kollégáink egészségét! Köszönjük megértését és együttműködését!

A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

Felkészülés a téli időszakra – Ehrle autómosó tulajdonosoknak

Néhány tipp Ehrle autómosó tulajdonosoknak a gépek téli karbantartásához!

 

A novemberi hónap beköszöntével megérkeznek a hidegebb nappalok és éjszakák. Olykor mínusz fokok is lehetnek, megnövekedhet a fagyveszély. Ilyenkor nagyon fontos, hogy kellően odafigyeljünk a berendezésekre, így megőrizhetjük a gépek hosszabb élettartamát.

 

Az Ehrle gépek karbantartásához alapvetően hozzátartozik például a pisztolyok folyamatos ellenőrzése, fagyvédelmi keringető víz nyomásának ellenőrzése illetve a szűrőberendezések folyamatos tisztán tartása. Fontos, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy sehol se csöpögjön a víz!

 

teli_automoso_ehrle

 

Mindezek figyelemmel kísérése során nem árt, ha az autómosók előtti és utáni járdaszakaszokat illetve utakat jégtelenítjük az esetleg balesetek elkerülése végett.

 

Ajánljuk az önkiszolgáló autómosó tulajdonosoknak, hogy még az ünnepek előtt végezzék el a fent említett pontokat! További kérdés esetén keresse fel szervizes kapcsolattartóját vagy kattintson a kapcsolat gombra.

Fagyvédelmi ellenőrzést szervizünktől is lehetősége van megrendelni!

 

Három tipp téli autómosáshoz

1. Irány egy EHRLE önkiszolgáló autómosó:

A havas-latyakos időben nem biztos, hogy megéri több ezer forintot elkölteni egy autókozmetikában, hogy aztán a csillogóra polírozott járművünk 10 perc múlva újra az időjárás áldozata legyen. Viszont a sómentesítés fontos, ahogy a szélvédő mosás, valamint a fényszórók és a rendszámtáblák láthatóságának biztosítása is. Ezért azt javasoljuk, hogy aki teheti, néhány naponta álljon meg egy önkiszolgáló mosóban, ahol gyorsan öblítse körbe autóját. Ez kis időráfordítással, már néhány száz forintból megoldható, és fontos a biztonságos közlekedés, valamint az autó megelőző karbantartása szempontjából is.

2. Viasz, viasz, viasz:

A lakkfelület védelem fontosságát mindig hangsúlyozzuk, de télen különösen nagy szerepe van, hogy ne hagyjuk ki ezt a lépést. Az EHRLE UltraProtection lakkvédő adalék extra védelmet nyújt járművünknek a téli szennyeződésekkel és a sóval szemben, így csökkentve a a korrózió és a rozsdásodás veszélyét.

3. A mosóban lévő kefe szőrét mindig ellenőrizzük:

Az interneten keringő javaslatok ellenére SOHA ne használjuk a kefét a program elindítása nélkül, a fagyvédelmi vízzel. Ekkor ugyanis nincs elegendő nyomás ahhoz, hogy a kefe szőrei közül a szennyeződés eltávozzon. Így 1-2 száz forint spórolással könnyen több tízezres kárt okozhatunk a fényezésben.

+1: Bár imádjuk az autókat, és mindig bíztatjuk az elszánt autóápolókat, nem javasoljuk az autómosást -7°C alatt. Ilyenkor inkább húzódjunk meleg helyre vagy hódoljunk egy másik extrém téli sportnak. Ahogyan azonban enyhül az idő, újra előkerülhetnek a gőzborotvák.